MSZA - Laguna Yacht Club kupa

MSZA - Laguna Yacht Club kupa

TovábbTovább

Kis szeles futamok és jó hangulat jellemezte a hétvégi MSZA Laguna Yacht Club III. fordulót.
 Az előrejelzések hűvös idővel és nem túl sok széllel kecsegtettek, igaz vasárnapra jelezték, hogy a front elérheti a Balaton térségét.
Gyakorlatilag a napos és viharos esős időszakok váltogatták egymást a verseny alatt, a rendezőségnek nagyon kellett figyelnie, hogy ne tegye veszélyessé a futamok lebonyolítását, ezért többször is parton halasztással kellett a viharok idejére kiküldeni a versenyzőket.
A két nap alatt 4 kis szeles futamot sikerült megrendezni a Raceboard osztályoknak, sajnos a szlalom és formula versenyzőknek nem volt elég a szél erőssége.
A szélcsendes napos időszakban pedig egyéb programokkal, mint például Fun Style (kis szeles jelmezes freestyle) és strandröplabda verseny múlattuk az időt.

Az RSX női osztályban Cholnoky Sára nyert, aki egyre jobb formában van és készül továbbra is a júliusi Európa-bajnokságra, ahogy teszi ezt az immár 6. olimpiájára készülő Gádorfalvi Áron is. Detre Diána betegsége miatt nem vett részt a fordulón.
Az Ifiknél Nikl András és Sánta Bence van az EB utazó keretben, ők is magas színvonalon küzdötték végig a hétvégét, mely végén András állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A junioroknál továbbra is kimagaslik a mezőnyből Nikl Bence, aki azonban sajnos nem indulhat a 2014-es Ifjúsági Olimpián (pár nappal, kicsúszott a születési idő korlátból)
Az ifjúsági olimpiai keret versenyzői között Bence mögött hatalmas csata alakult ki. Simonics András, Gilicze Kristóf és Hanzély Márk nagyon szorosan állnak pár pont van közöttük, így izgalmas versenyek előtt állnak, hisz a sopoti kvalifikációs VB-re való indulási jogot előre láthatólag a nevezési határidőkor érvényes magyar bajnoki állás alapján tudják megszerezni.
Az MSZA - LYC Kupán a helyi rendezőség díjazta a legjobb három u15-ös versenyzőt is, Geiger Richárd volt a legjobb , akit Jancsó Benedek és Morvai Bálint követett.
Raceboard Classic osztályban Gádorfalvi Luca és Tölgyesy Csaba között úgy néz ki, hogy komoly csata fog kialakulni az év hátralévő részében a bajnoki címért, a kis szeles versenyt most Luca nyerte.
A sport osztályban Gilicze Noémi állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A Fun Style kategóriában hengereltek a lányok Csiszér Réka és Szentiványi Sára diadalmaskodott.
A röplabda versenyt a Nikl András - Molnár Áron duó nyerte.

2013.06.03. 15:42

Kiemelt videó

Kiemelt videó

TovábbTovább

Második szörftáborunkban nagyon vegyes társaság jött össze. Megtalálhatóak voltak az egyesületünk tagjai, visszajáró táborozók, de egészen fiatal szörfös palánták is kipróbálták a szörfözést. A legfiatalabb táborozónk a 6 éves Boti volt.
Sajnos az idő még nem volt igazán nyárias ezért a fiatalok lassan melegedtek bele a szörfözésbe, de a tábor végére mindenki bizonyította, hogy szörfösnek születtek..
A szerdai napi szélcsendet kihasználva meglátogattunk a közeli wakeboard pályát, ahol mindenki megmutathatta tudását.
A csütörtöki napot lehet kiemelni a hétből, amikor 10-16 csomós szélben lehetett száguldozni.
Este pedig az éjszakába nyúló csillagvizsgáló látogatás volt a program, ahol a távoli bolygókat, csillagokat tanulmányozhattuk.
Összességében a héten mindenki jól elfáradt, de sokat fejlődött is.

2014.07.28

Még több videó...

Partnereink

Partnereink

TovábbTovább

MSZA a Facebookon

MSZA a Facebookon

TovábbTovább