Jelenleg ezt nézed: Galéria MSZA videók 2013

2013. kilencedik nyári szörftábor

2013. kilencedik nyári szörftábor

TovábbTovább
A 2013-as nyári szörftábor szezont a 9. táborral búcsúztattuk a nyár méltó lezárásaként. Évről évre visszatérő táborozók adják a csapat nagy részét, ők be is mutathatták tudásukat erősebb szélviszonyok között. Az idén először deszkára állók is büszkélkedhetnek azzal, hogy a hét végére tökéletesen megtanulták kezelni a szörföt.
Mint ahogy már hagyománnyá váló, az elengedhetetlen retro diszkóhajót és szalonnasütést sem hagytuk ki! Találkozunk 2014-ben!

2013. hatodik nyári szörftábor

2013. hatodik nyári szörftábor

TovábbTovább
Új helyszínen tartottuk idei 6. táborunkat, az Új Nemzedék Központban Zánkán.
Elsősorban versenyzőknek volt meghirdetve, így túlnyomó részt a válogatott keret tagjai voltak jelen, de egy-két lelkes fiatal is csatlakozott, akik most közelebbről is megismerkedhettek a pályaversenyzés gyönyöreivel.
Az előrejelzések semmi szelet nem írtak a hét első felére, ennek ellenére minden nap hibátlan körülmények között tudtunk edzeni a néha 15 csomós szélben.
Az RSX-esek közül Sánta Bence tesztelte az új olimpiai vitorláját, míg a Bic Techno válogatott készült a lengyelországi VB-re.
A hét végére mindenki kellemesen elfáradt és a résztvevők egytől egyig egy jó, tartalmas hetet tudhatnak maguk mögött..

2013. ötödik nyári szörftábor

2013. ötödik nyári szörftábor

TovábbTovább
Idei 5. táborunkat Siófokon, az Ezüstparton tartottuk. Egész héten kellemes tanuló szelünk volt, így a lelkes fiatalok minden nap gond nélkül szelhették a habokat. Vanda jóvoltából a Zamárdi kalandparkban is múlattuk az időt mindenki nagy örömére. Csütörtök este Lodi szülinapján igazi buli hangulatban búcsúztattuk a tábort.

2013. első nyári szörftábor

2013. első nyári szörftábor

TovábbTovább
Megkezdődött a nyár, egyúttal a szörftábor-szezon is.
Balatonfűzfőn a Laguna Yacht Club-ban kezdtük a táborozást, mint minden évben. Az első táborban elsősorban versenyzők vettek részt, de volt egy-két visszatérő profi szörfösünk és egy jövendőbeli versenyzőnk is, aki csatlakozott hozzánk.
Az első néhány napban az erőnléti edzésekre fordítottunk nagyobb hangsúlyt, majd végre a szél is megérkezett, és a hét második felében tudtunk nagyobb szélben is edzeni.
Csütörtök este a fiatalok belekóstoltak a Beach fesztivál hangulatába, ahol fergeteges tánctudásukat is megmutatták.
Az edzőtábor utáni hétvégén mindenki bebizonyíthatja a Vulkán kupán, hogy érdemes sokat edzeni!

Kiemelt videó

Kiemelt videó

TovábbTovább

Második szörftáborunkban nagyon vegyes társaság jött össze. Megtalálhatóak voltak az egyesületünk tagjai, visszajáró táborozók, de egészen fiatal szörfös palánták is kipróbálták a szörfözést. A legfiatalabb táborozónk a 6 éves Boti volt.
Sajnos az idő még nem volt igazán nyárias ezért a fiatalok lassan melegedtek bele a szörfözésbe, de a tábor végére mindenki bizonyította, hogy szörfösnek születtek..
A szerdai napi szélcsendet kihasználva meglátogattunk a közeli wakeboard pályát, ahol mindenki megmutathatta tudását.
A csütörtöki napot lehet kiemelni a hétből, amikor 10-16 csomós szélben lehetett száguldozni.
Este pedig az éjszakába nyúló csillagvizsgáló látogatás volt a program, ahol a távoli bolygókat, csillagokat tanulmányozhattuk.
Összességében a héten mindenki jól elfáradt, de sokat fejlődött is.

2014.07.28

Még több videó...

Partnereink

Partnereink

TovábbTovább

MSZA a Facebookon

MSZA a Facebookon

TovábbTovább