Jelenleg ezt nézed: Galéria Képek 2010

2010, 5. Tábor

2010, 5. Tábor

TovábbTovább
Az ötödik táborunkat augusztus 9-13. között tartottuk, Balatonfüreden. A napsütés és a kis szél volt jellemző, de a hangulatot ez csak fokozta. Legalább volt rá időnk meglátogatni egy kalandparkot, amit mindenki nagyon élvezett. Tökéletes befejezése volt a nyárnak, hogy a suli előtt még szörfözhettünk egy jót!

2010, 4. Tábor

2010, 4. Tábor

TovábbTovább
Negyedik táborunkban leginkább az idén csatlakozott versenyző jelöltek képviseltették magukat. Ennek megfelelően sokat gyakoroltuk a pályaversenyzés elemeit, és az erőnléti edzésekre is odafigyeltünk. Ez volt az utolsó edzőtábora Nikl Andrisnak is, aki már azóta kiutazott Singapúrba a Junior Olimpiára.

2010, 3. Tábor

2010, 3. Tábor

TovábbTovább
3. táborunk is parádés körülmények között zajlott Balatonfüreden. A szél sajnos nem mindig fújt, ezért sok játékkal, ügyességi feladattal és sorversennyel múlattuk a szélcsendes órákat.
Természetesen péntekre még ilyen körülmények között is mindenki megtanulta a szörfözés alapjait.

2010, 2. Tábor

2010, 2. Tábor

TovábbTovább
Sikeresen lezajlott a második turnusunk is Balatonfűzfőn, ahol ismét népes csapat vágott neki a szörftudás rejtelmeinek. A szél ezúttal a kezdőknek kedvezett az egész héten, akik többségben voltak, mindenkitől hatalmas fejlődést láttunk.

2010, 1. Tábor

2010, 1. Tábor

TovábbTovább
Lezajlott az idei első gyerektáborunk Balatonfűzfőn, ahol közel húsz kezdő és haladó ifjú szörfös csiszolta tudását, illetve ismerkedett meg a sport alapjaival. A hét folyamán fantasztikus időben volt részünk, meleg víz, napsütés, illetve a hét első felében a haladóknak, a hét második felében pedig a kezdőknek megfelelő szélviszonyok.

Kiemelt videó

Kiemelt videó

TovábbTovább

Az Én Vagyok Itt! műsorvezető - riportere, Tripolszky Anna látogatott el hozzánk, hogy újra szörfdeszkára állhasson.

 

 

2024.03.24

Még több videó...

Partnereink

Partnereink

TovábbTovább

MSZA a Facebookon

MSZA a Facebookon

TovábbTovább